2008. augusztus 28., csütörtök

Augusztus

Mióta hazajöttem zajlik az életem!

Hazautazásom követően barátommal, Gáborral és Anyuékkal töltöttem egy hetet. Illetve elutaztuk a Balatonra ketten. Nagyon nagyon jó volt:) Nem tudtunk sokáig maradni,mert augusztus 3-án kezdődött a szakmai gyakorlatom. De az a pár nap is megérte!

Uponor-hoz szerződtettem erre a hónapra. Nagyon izgultam az első nap, de szerencsére nagyon jó fejek itt benn a cégnél. Fiatalos a légkör, kötetlen beszélgetések vannak. Melóban ugyan nem szakadok meg, de tanulni sokat tanultam. Rajzokkal foglalkoztam. Tehát nem haszontalan az ittlétem.

Voltam gólyatáborban is. Akkorákat buliztam :) egész nyáron erre vártam. Már a banda is hiányzott. Nem hiába, tudtam h mi vár rám. A djvel nagyon összhangban voltunk. Jó számokat játszott, én bekapcsoltam és áttáncoltam az estét. Még az se zavart ha rajtam kívül nem táncolt senki :) A kicsi gólyák nagyon jó fejek, imádom a tanköröm. De igazából ezt csak az érti meg, aki volt hasonló cipőben, menthor (senior)-kodott.

Nyár végével elkezdtem agyalni mi is lesz velem a következő félévben. Múlt félévben elkezdtem a tdk, amihez most nagy elhatározás kell hogy véghez vigyem; diplomát kell írni, és a nagy szabadidőmben (csak szerdán van órám) valamit kezdenem kell magammal.
Úgy terveztem maradok szeptembertől az Uponornál, de most a héten közölték, nem tudnak foglalkoztatni. Vagy keresek másik munkát, vagy belevetem magam a tdkban. Nem tudom melyik jobb. Vannak érvek és van a könnyebb út. :)
Ismét vannak terveim a félévre, mint angol tanulás, edzések, diploma, barátom, család, senior, fotókör, és akkor még tdk-persze a fontossági sorrend nem ez :)
Össze kell szednem a gondolataimat.
Az a baj h egyre nagyobb döntéseket kell hoznom. Gondolnom kell a tavaszi félévre, mikor is Skóciában leszek, h miből élek majd meg. Ha most dolgoznék, azt félre tudnám rakni. Ez esetben több pénzről beszélünk. Vagy megcsinálom a TDK-t ami jár valamennyi pénz jutattással, de nem lényeges összeg. Itt inkább a szakmai jellegű lenne az érdem. Valamennyire a diplomám része is lenne. Van benne lehetőség, de nagy befektetést igényel.
Volt félévben sajnos nem nagyon tudtam ezzel foglalkozni, és így visszatekintve nagyon szégyellem magam, h bevállaltam, de mégsem tettem le semmit az asztalra. Most megmutathatnám....igen,lehet, kéne

Szeptemberi hónapban szeretném rendszerezni az életem. Már érzem h akarom csinálni a dolgokat, csak mindig elkezdeni nehéz.
De hajrá, menni fog!

2008. augusztus 7., csütörtök

Már itthonról

Az utolsó hét élménybeszámolója elmaradt.
Habár már szinte mindenkivel találkoztam, azért lehet h gyorsan leírom.

Az utolsó héten eldöntöttem, hogy minden olyat megveszek megcsinálok ami amerikára jellemző

2008. július 24., csütörtök

Amit eddig nem lattam SFbol

Volt meg egy ket hely, ahova meg nem jutottam el eddig San Franciscoban. Oda szerdan elmentem. Golden Gate park, es a Golden Gate Bridge. Habar egyszer voltam mar a hidnal, de akkor nagyon nagy kod volt. Viszont most gyornyoru idom volt.

Busszal elmentem a parkba (elegge kiesik a varoskozpontbol), ott setalgattam. Bementem a viragarboretumba (honlapjuk: www.conservatoryofflowers.org), ahol kulonbozo novenyek, viragok voltak. Fokent orchideak es hosevo viragok, meg zold novenyek (de azok nekem nem mondanak sokat). Meg volt olyan terem, ahol a pillangok a nezelodok kozott repkedtek, es megnezhettuk kozelrol hogyan eszik a viragport :) engem teljesen lenyugoztek. Sajnos lefotozni nehezebb volt oket, mindig mozogtak :D de azert egy ket kep sikerult. Aztan tovabbsetaltam, bementem a Japan teakerbe. Tokeletes nyugalom sugarzott mindenhonnan, annak ellenere hogy eleg sok latogatoja volt.
Kozeli Stow-to partjan megebedeltem (ket szendvicsem volt) HAHA :)
Majd ismet buszozas, a hidhoz. Teljesen kek eg, a szel csak kicsit fujt. Nagyszeru volt! Atsetaltam rajta. Eleg messzire ellattam. Sajnos a fenykepezom nem eleg okos ahhoz, h visszaadja a latvanyt, amit ott lattam. A tulparton felmentem egy kozeli dombocskara (magasabban van mint a Golden Gate teteje), onnan is elvezetem a kilatast :) Ekkora telt be a memoriakartyam. Be kell ernem ennyi keppel, ami van. De azt hiszem eleg lesz.

Onnan mivel meg mindig szep ido volt, ugy dontottem a parton setalok vissza a centrumba. Osszessegeben, nem tudom mennyit gyalogoltam, de meg most is (masnap) is fajnak a labaim. Az a vicces, h ezt menet kozben tokre nem erzem :)
Nemcsak h a hianyzo latnivalokat pipalhattam ki tegnap, de meg sikerult megkostolnom az itteni tengeri kajat. Sult rak (kicsi, nem a nagy), sultkrumplival. Itt ugy hivjak shrimp&chips, kechupos fuszeres martassal. Finom, de lehet nekem zsiros nagyon, mert alig birtam megemeszteni. Palinkat kellett innom este :)

Joki pentek delelott indul, most neki segitek aprosagokban, pakolni meg ilyenek.
Nemsokara otthon!

2008. július 21., hétfő

Megerett bennem

Szoval a cim alapjan is, ez a fejezet kicsit belsobb dolgorol szol.
Masfel hete raebredtem arra hol is vagyok valojaban. Rajottem, mennyire szerencses vagyok h itt lehetek, hogy ennyi uj, fantasztikus es hihetetlen helyeket jartam be. Es eddig tenyleg hihetetlen volt. Fel se fogtam. A honvagyam nagyobb volt, elnyomta az elmenyt, amit itt elhettem at. De most (masfel hete)! Teljes mertekben elvezem az ittletemet. Megtalatam a helyemet itt. Sikerul eljarnom mozogni, az onkentesmunka valami rendszert visz a heteimbe. Az emberek korulottem elfogadtak, vegulis meg beszelgetni is eleg jol tudok veluk :) Orommel nezegetem a kepeimet ujra es ujra, es rajovok milyen szep helyen vagyok, tudatossa valik ez az egesz ;) Las Vegas es San Diego. Egy evvel ezelott kb filmbeli helyszinek voltak szamomra. Most meg HEY!! Ott jartam en is. Szoval kiraly!
Kedvencem egyebkent a Monterey Bay. Megkaptam Marci kepeit, es raktam fel beloluk parat pluszba!

Vissza a valosagba! Hetvegem jol telt! Penteken delutan megneztuk az uj Batman filmet. Tetszett, csak eleg sokszor volt olyan,h nem ertettem, de ettol fuggetlenul jo film, javaslom mindenkinek! Utana Marcival elmentunk a kornyeki 'dombokra' setalni kicsit. Az erdo olyan volt egy amcsi horrorfilmben. Sotet erdo! Olyan helyen setaltunk ahol a lovak szabadon voltak (kepeket rakok fel). Jol esett a mozgas.

Szombaton jol kialudtuk magunkat, delben felkeltunk, nekivagtunk elkolteni a penzunket! :) Korbeneztuk az itteni boltokat, majd elutaztunk egy kozeli plazahoz. Velunk tartott Dori, egy szinten HAESF osztondijjal kinn tanulo csajszi. Joki mar regota (amiota o is osztondijas) ismeri, reg talakoztak, es elhivta, hogy toltse velunk a delutant. Velunk jot vasarolni. Illetve megbeszeltuk, hogy este San Franciscoban bulizunk. Egy uj club nyitobulijara iratkoztunk fel. Elotte kaptunk egy hazibuli meghivast. Elfogadtuk :) A lakas a club kozeleben volt, jo volt alapozasnak. De mondanom se kene, csak SAPs fejek, vagyis 'kockak' voltak ott. Nem azt mondom h nem jo fejek, de tenyleg csak a munkajukrol birnak beszelni :) de engem meg nem erdekel a programozas :)
Az uj club jonak nezett ki. Europai stilusu :) A zene eleinte nem epp a kedvencem volt, de a vege fele felraktak egy ket igen jo szamot, aaaz mar teeetszeett :). Dorit hazavittuk,majd mi is haza mentunk.

Vasarnapra ebedmeghivasunk volt Marcihoz. Paprikaskrumplit fozott. (valami magyar!!!!) Persze az igazi szegedi pirospaprika, kis csipos iz hianyzott belole, de azert szerintem eleg jol sikerult. Marci hazanal medence is van. Igy ebed utan kifekudtunk a partra; miutan kettot fordulunk, megfottunk a napom, kicsit pancsoltunk. Filmeztunk delutan. Kellemesen telt a nap.

Mai napom: munkaba mentem, hazajotten, napoztam, olvastam, elmentem futni (az uj edzocipomben,amit vettem :) )es most megint nagyon jol erzem magam! Varom a holnapot, az utolso napot a munkahelyemen. Varom a szerdat mert megint bemegyek San Franciscoba (meg van egy ket hely ami meg akarok nezni) es vasarolok.
Es egyszercsak haza :)

Szep hetet mindenkinek!

2008. július 17., csütörtök

Jo napom volt ma :)

Semmi kulonos nem volt a mai napban, de megis teljesen boldognak erzem ma magam.

Egesz hamar felebredtem, fel 8korul. Mikor Joki is felkelt, elmentunk a bankba (vegre kiderult miert nem tudtam eddig hasznalni a kartyamat).
Csinaltam egy fantasztikus muzli banan joghurt reggelit, majd megittam a kavemat a kertben, ahova mar teljes erejebol odasutott a nap. Kicsit behunytam meg a szemem. Nagyon kellemes volt.

Megprobaltam egy olyan ebedet osszeallitani, amit Heidi fozott itt. Sajnos nem irta le nekem a receptet, igy magam probaltam reprodukalni :) Lencse, hagyma, paradicsom es padlizsan. A mennyisegaranyt nem sikerult eltalalnom, de ennek ellenere egesz finom volt. Anyu, ugye sose gondoltad volna h lencset is fogok enni :) Habar hasam szempotjabol nem volt a legjobb otlet, mert nagyon felpuffadtam tole...jobban oda kell figyelnem :S

Aztan kis pihi utan eltekertem a stanfordi egyetem edzotermebe. Rekordot dontottem odafele, 35 perc alatt kiertem. Szerintem hatszelem volt, es lejtett az ut :) vegigcsinaltam az edzesprogramom (en talatam ki: fel ora futas, fel ora elipszis, es utana egy ora erosites, mindenfele gepeken. Annyira elfaradtam, es annyira jol esett :D :D :D
Alig birtam visszatekerni. Volt fincsi salatam vacsorara, hmmm.....
...es most Jobaratok megy a tvben :)

Azt hiszem a holnap reggelemet is kinn kezdem, kis napozassal. Igy tuti jokedvel indulok neki a napnak.

Pusz Mindenkinek es Csok Gabornak

2008. július 15., kedd

Grand Canyon & Las Vegas

Ez volt itteni nyaralasom legdragabb utazasa, de teljes mertekben megerte:

Tivadarral, ketten indultunk neki a hetvegenek: Grand Canyon es Las Vegas volt a terv. Kineztunk es befizettunk egy GC turara. Lefoglaltuk a szallast is korabban.

Pentek este elrepultunk San Franciscobol Las vegasba. Este egy rovid seta utan koran lefekudtunk aludni, hogy kipihenten kezdjuk a masnapot. Szombat reggel, hajnali 6kor eljottek busszal ertuk a hotelunk ele. Elvittek egy masik hotelhez, ahol beregisztraltak, es megkaptuk a beigert reggelinket es kavenkat, ami az arban benne volt. Megjegyzem, h az amerikai kave fel sem er az otthonihoz, es a reggeli csak egy sutibol allt :S hat nekem nem nagyon volt eleg, dehat mondjuk ra, epp fogyozom :)
Felultunk egy meg nagyobb buszra, kb 3 orat utaztunk mig elertunk elso allomasunkhoz, a Hoover Dam (Hoover gat)-hez. Eszmeletlen mekkora terulet, mekkora melyseg, es mennyi viz gyulhet ott ossze. Sajnos a busz nem ott allt meg ahonnan a legjobb kepeket tudtam volna csinalni. Raadasul az eso is esett. 10 perces szunet utan vissza a buszra es kb meg ket ora utazas a Grand Canyonhoz. Ott ahol leraktak, meg nem lattunk semmit a GC-bol, de itt megkaptuk az ebedunket, ami vegre eleg jo volt. Innen vittek tovabb oda, ahol egy ora varakozas es reklamalas utan vegre felszallhattunk helikopterrel, es megcsodalhattuk felulrol a GC eszaki reszet..
30 perces helikoptertura: fantasztikus latvany. Csodalkozom h a termeszet hogy bir ennyire gyonyorut alkotni. Nem hiaba a vilag 7 csodaja koze tartozik. Hogy a helikopterezes milyen volt? Szamomra kicsit gyomorkavarogtato, de tuleltem. Es azt hiszem a Grand Canyont nem is lehetne mashogy megismerni. Lattuk a Colorado folyot is (most eleg keves viz van benne). Helikopter tura utan elvittek minket egy kilatohoz. Gyors fenykepezes utan a buszunk mar indult is vissza. Nem volt mar tobb megallonk, irany Vegas.

Leszalltunk az egyik hires hotelnel, es megtettuk elso tetjeinket :) elsore nyertem (kezdok szerencseje) de aztan csak veszitettem :) Atmentunk egy masik hotelbe, meg korbeneztunk a kozelben. Eleg faradtak voltunk az egesz napos buszozas, rohanas miatt.
Megengedtuk magunknak h addig aludjunk ameddig akarunk, igy epp az utolso pillanatban jelentkeztunk ki.
Reggeli utan elmentunk a Stratosphere-be (www.stratospherehotel.com). Felmentunk a toronyba, ahonnan gyonyoru kilatas volt Vegasra. Ott elert minket az eso: Eleinte csak a tavolban lattuk, h esik, de aztan ott is elkezdet esni. Kis varakozas utan, nekivagtunk Vegasnak, h nappal is lassuk a legfontosabb, legszebb, leghiresebb helyeket.
Estere sikerult ingyen jeggyel (kuponnan) bejutnunk egy eloadasra, a Mentalist-re (http://youtube.com/watch?v=V_UDaahAd5o). Tivadar volt erre nagyon kivancsi, meghat ingyen volt, de engem nem nyugozott le.

Az este tovabb folytatodott, bementunk tobb hotelbe. Jatszani mar nem akartunk, eleget veszitettunk mar addigra :) inkabb csak nezelodtunk. A repulonk reggel 6kor indult, addig el kellett valahogy foglalni magunkat. Talaltunk egy felig nyitott helyet, ahol elo zene szolt, valami jo kis boogie zene. :) en egybol tancra perdultem. Tivadar rockot hallgat, igy o csak ucsorgott, de en nagyon jol ereztem magam. Ha a csajokkal lettem volna ott, haaaat, nagy buli lett volna az tutttii :)

Megneztuk a Bellagio hotel elotti szokokut show-t (www.youtube.com/watch?v=gAhCM7uWcFM&feature=related) ketszer is, mert annyira szep volt. Ekkor mindenki eszembe jutott otthonrol :)

Miutan kisetaltuk magunkat a kozpontban, es en is kitancoltam magam, fogtunk egy taxit, es elmentunk a repterre. Habar volt meg egy par orank a gep indulasaig, nekem mar elegem volt, h nem tudok letusolni, h faj a hatam az egesz napos hatizsakcipelestol. A repteren meg igazi turista modjara megmosakodtam, fogatmostam, es ledoltunk aludni kicsi :) csak mint Tom Hanks-es filmben (A terminal). Odafele is es visszafele is akadt valami gond a geppel, nem volt tul nagy szerencsenk vele. Igy kicsit kesve erkeztunk meg San Franciscoba, ahol Joki vart minket.

Hetfoi napot alvassal es evessel toltottem. Ez a hetvege sem az egeszseges taplalkozasrol szolt :) de majd behozom magam.

Hogy milyen erzes volt? Lehetett volna jobb. Sajnos Tivadarral nem tul sok kozos erdeklodesunk van. O mar nem elso alkalommal volt ott, neki mar volt ami unalmas volt. Igy nem tudtam annyira atadni magam az egesznek. Valamint az elso este utan azt mondta tobbet be se akar menni hotelbe, mert csak penzt veszitunk. Amiben igaza van, de ez Vegas!!! Tudtam h ez var rank, de akkor is, at kell erezni a hangulatat. De igy nem nagyon volt ra alkalmunk.
Se etkezes se zene teren nem egyeztunk.

A Grand Canyon tura eszmeletlen volt. Viszont Vegas lehetett volna sokkal jobb is.
Mindenkepp megmarad hatalmas elmenynek, es jol ereztem magam.
A tenulsag pedig, ha csoro vagy, ne menj Las Vegasba, mert ugyis elveszited ami van :)

2008. július 14., hétfő

Het kozben

Sziasztok!

Hetvege utan ujra itt. Kicsit meg mindig faradtan.

Kezdem siman azzal hogyan telt a mult hetem. Ez volt a 3. hetem itt. Talan a legnehezebb hetem volt. Honvagyam volt, hianyzott mindenki otthonrol. Nagyon rossz volt. De tartotta bennem a lelket, hogy hetvegen majd elterelodik errol a figyelmem.

A heten csak egy napot voltam dolgozni. Nagy meleg miatt ket napot zarva voltunk, es amikor meg nyitva, akkor is kis csomagokat allitottunk ossze, ugyhogy ha jott is vasarlo, megkapta a csomagjat es ment is. Kicsit unalmas volt igy.
Masnap 3an otthonmaradtunk csajok, tartottunk egy kis csajos beszelgetest :) kiraly volt angolul :) de semmi kulonos...
Csutortokon vegre eljutottam Stanfordra azzal a szandekkal h korbenezek. Marika, az uj lakotars, ott tanul, phd-zik,es o mutatta nekem korbe a campust. Maga az egyetem terulete hatalmas. Lakasokkal, golfpalyaval, lovardaval, mindennel, ami szem szajnak ingere, az van. A karok epuletei nagyon szepek, es mindenhol palmafak, parkok. Gyonyoru! Kicsit setalgattunk, de osszesegeben nem toltottunk sok idot ott.

Penteken vegre eljutottam megint az edzoteremben. Mar nagyon hianyzott a mozgas. Foleg ugy, h mielott kijottem, heti 2 v 3 edzesem is volt. Itt meg semmi. Az izmaim mar kialtoznak egy kis mozgashoz :) Szoval elmentem edzeni, kitalaltam egy jo kis 2 oras edzest, es tenyleg nagyon jol esett. Este meg gyorsan osszepakoltam hetvegere. Szigoruan csak egy hatizsaknyi cucc.
A terv: pentek este elindulunk Vegasba repulovel, elfoglaljuk a szallast ejfel korul, es masnap hajnali 6kor indulunk a Grand Canyonos turankra. Este megerkezunk, kipihenjunk az addigiakat es masnap, vasarnap vegas minden mennyisegben, es egy atbulizott este utan (szallasunk arra az estere mar nincs) hajnalban indulunk vissza.

Szoval most itt vagyok az atbulizott ejszaka utan hetfo delutan. Kis alvas volt delelott. De meg mindig nem erzem magamban a nagy erot.
Szoval majd konkretan a hetvegerol holnap,vagy szerdan irok, amikor tudok!

Addig felrakom a Stanfordos kepeket :)

2008. július 7., hétfő

Los Angeles&San Diego, Sequoia National Park

Fantasztikus, esemenyteljes hetvegenk volt.

Szamomra szerdan este elkezdodott a hetvege. Jokiek miutan megjottek a munkabol, elmentek kosarazni,en is veluk mentem,de en csak jogaztam a parkban. Utana elmentunk mozizni.
(Gabor: epp a Hancock-t neztuk meg,bocsi,de majd keresunk mas filmet:) ). Maga a film nem nagyon tetszett. A sztori resze jo volt, meg otletes, de megsem nyugozott le. A film utan felvettuk Ginat a repteren.

Csutortokon beutaztunk San Franciscoba, ujra, mert Gina meg nem latott semmit. Egy reszrol jol sikerult, sok mindent lattunk, jol ereztuk magunkat, mas reszrol meg balul sult el egy ket dolog. Elmentunk a Golden Gate hidhoz, de akkora kod volt,h nem lattunk semmit, de tenyleg semmit. Visszafele menet a varoskozpontba meg eltevedtunk. Aztan meg nem maradt tul sok idonk h mindent megnezhessunk. De azert remelem Gina jol erezte magat, es vegulis a fobb latnivalokat megnezte.

Csutortokon bevasaroltunk az utazashoz, pakolas, korai alvas..
Ejjel indultunk. Penteken, elso nap, Los Angeles minden mennyisegben. Reggel fel 9re erkeztunk,pont ahogy terveztuk, az Universal Studio-hoz. 9 kor nyitott, igy az elsok kozott voltunk. Sorba se kellett allnunk,mert a jegyet hamarabb megvettuk.

3an mentunk, mert Joki es Tivadar mar volt itt. A jegy draga ahhoz, h megegyszer eljojjenek. Masreszt nekik almuk volt az oceanparton kosarazni, ill a Muscle Beachen gyurni :)
A studiot ugy kell elkepzelni mint egy felnotteknek szolo vidamparkot. Elsonek felszalltunk egy kisbuszjaratra, ami korbevitt minket ott, ahol tenylegesen forgatni szoktak. Bemutattak egy ket trukkot, filmjelenetet: Fast and Furious- kocsi robbanasok, porgesek, ugratasok- mindent robotkarok vegeznek; Capa; Szuletett felesegek helyszine (nekem ez tetszett a legjobban); metroszerencsetlenseget eltunk at, rankesett egy teherauto, robbantak a vezetekek,minden volt. Izgi :)

Buszrol leszalva beultunk egy ket eloadasra, ahol megmutattak h veszik fel a filmeket, allatokkal valo munkat; tuzes jelenetekkel hogy dolgoznak, kiemeltek egy filmet, es annak a berendezeset lathattuk is, de en azt a filmet nem lattam (egy ket jelenet eleg meleg volt-szo szerint.),masik eloadason specialis effekteket mutattak be. Minden ujsondag volt, profi eloadasban. De volt ott Mumia III. (meg kell nezni): hullamvasut, ijesztgetesekkel, bogarakkal. aaaaa :D :D Jurassic Park: vizes csonakos kirandulas a dinoszauruszok kozott. Hoseg volt, kellemes volt mikor lespricceltek a dinok, a legdurvabb az utolso szakaszon volt, ahol szabadesesben zuhantunk a vizbe. na ott teljesen vizes lettem :D (nehezen tudom elmeselni...olyan effektetket raktak bele az utazasba, amik a filmben is voltak, tobbfele dinoval. aa, ez volt a kedvencem)
Volt Simson csalad, mesefigurak, Shrek 4D-ben ( ez is kiraly volt, meg sosem voltam 3 v 4 Ds moziban. Bizony elhajoltam egy ket dolog elol, meg mikor a filmben a szamar tusszentett, vizet spricceltek rank.. ilyenek. kiraly!!). Horror haza: ilyeszto lett volna, de tul sok ember volt benn egyszerre, igy nem volt tul remeszto szamomra... ha egyedul lettem volna, v csak 3an mentunk volna akkor sokkal durvabb lett volna, de igy nem volt nagy szam.
Megneztuk a Waterword eloadasat: jetskik,hajok, repulok csataja, tuz, viz, lovoldozes... minden volt :D szinhazi eloadas, hires szineszekkel (fele szerepel a CSI-ban).
Lett volna meg mit megnezni, de nagyon elfaradtunk, en szerintem egy enyhe napszurast is kaptam, mert mar nagyon fajt a fejem. Osszesen 6 orat jarkaltunk ott, es igy se lattunk mindent, hatalmas teruleten van. Erdeklodoknek www.universalstudioshollywood.com

Miutan Jokiek felvettek minket, elmentunk megnezni a Hollywood sign-t, a feliratot a hegy oldalan. Sajnos konkretan oda nem vezet fel semmien ut, igy felmentunk a hegyoldalon annyira amennyire lehetett,aztan egy ket foto... Megneztuk a csillagokat a jardan, a kez es labnyomatokat. Kicsit elszomorito,h ez az egesz egy eleg lepukkant utcan van, mintha Kobanyan lettunk volna. Setaltunk a Sunset Bl-on, elmentunk Beverly hills-be (gyonyoru, gazdag kornyek, eszmeletlen hazak, autok, uzletek). Majd naplemente kovetkezett, amit ugy dontottuk az oceanparton nezunk meg. En ott belevetettem magam a Csendes oceanba :D regi almom teljesult. Sos es hideg. Elveztem a nagy hullamokat :) Joki es Tivadar is csatlakozott egy rovid idore. Miutan megszaradtunk es a nap is lement (sajnos nem a vizbe,hanem a hegyek mogott) beultunk egy sorre a parton, vartuk,h hatha lesz tuzijatek. A kozelben nem, de a tavolban ketto is volt. Engem mar nem nagyon tud erdekelni egy tuzijatek, lattam mar eleget. A tobbiekben se volt nagyobb erdeklodes.

Masnap korai keles utan, irany San Diego! Delott az Old town-t= Ovarost neztuk meg, nekem nagyon tetszett. Egesz San Diego jobb szerintem mint L.A. Kicsit mexicoi beutesu a varos mar :) sombrerok es ponchok :) Delutanra a banda kette szakadt. Gina es en a beachet valasztottuk, fiuk meg elmentek az allatkertbe. A part gyonyoru szep volt, parton vegig nagy hotelek medencekkel, homomkos part, vizimentok, nagy hullamok, szorfosok :D :D :D hmmmm, kiraly! Kis moka kedveert belopoztunk az egyik hotel medencejehez, jakuzzi, napozoagyak, Gina meg egy koktelt is vett (sajnos szobaszamhoz nem lehetett feliratni :D ). Eleg elvezetes volt. Estere a fiuk megjottek az allatkertbol, ok is furodtek egy kicsit.
Homokos labbal tovabbutaztunk Narancsvidekre (igen,oda ahol a sorozat jatszodik) es beultunk egy kellemes barba, ahol egy kicsit buliztunk is. Nagyon jo helyet fogtunk ki. Sok europai volt, nagyon jo zene (RnB). De nem maradhattunk sokaig, mert a szallas meg messze volt innen, valakinek meg haza kellett vezetnie....

Vasarnap reggel Gina visszment, repuloje reggel indult. Mi is osszepakoltun es elindultunk a Sequoia National Parkba, ami a Giant Forest-rol hires. A taj Erdelyhez hasolno, magas hegyek, patak, erdo, kilatok. Eszmeletlen hely, olyan kilatora mentunk fel, ahol mar en is megszedultem a magassagtol, pedig abszolut nem vagyok teliszonyos. 2000 meter fole mentunk fel. Erdoben meg kirandultunk kicsit, megneztuk a vilag legnagyobb elolenyet, egy Giant tree-t, tobbezer eves, iszonyat magam, iszonyat szeles, es ugy nez ki, mint a Micimackoban Bagoly faja :D :D Hihetetlen....szepseges.
Sajnos ido hianyaban el kellett indulnunk mar Los Altosba...

Nagyon jo tarsasag volt, vegig poenkodtunk, jo hangulat volt. Meglehetosen elfaradtunk. Foleg Joki,mert javareszt o vezetett. En is kiprobaltam a kocsit (Ford taurus, automata sebvaltos) csak elfelejtettem magammal vinnia jogsit :( igy nem tudtam valtani Jokit

Osszefoglalni most meg nem is nagyon tudom, hihetetlen, nagyon sok mindent lattunk, sok hires dolgot, sok szepet. De majd a kepek segitenek :) azzal meg varni kell,mire felrakom oket netre, de majd igyekszem.

Most ennyi egyenlore!
Csok D-nek, pusz a tobbieknek!

2008. július 2., szerda

Onkentes munka

A heten elkezdtem az onkentes munkat. Tetszik :)

Az egesz ugy kezdodott,h nem akartam egesz nap itthon maradni,fetrengeni,nem ez a tipus vagyok. Igy megkertem Jokit h keressen nekem valami elfoglatsagot. Hivatalosan nekem turista vizumom van, amivel itt nem lehet munkat vallani. A munkaltatok se szivesen foglalkoztatnak feketen, mert a kormany oket is szigoruan megbuntetik. Ezek utan jott az otlet, hogy akkor valami olyat csinaljak, ami nem veszelyes. Alena,lakotars, egyik baratnoje, Alison a Cumunity Servis Agency-nel dolgozik. Oda mentem el segiteni embereken.

Az iroda tevekenysege abbol all-legalabbis az a reszleg ahol en dolgozom- hogy hajlektalanoknak, raszoruloknak biztositunk elelmiszert. Ugy kell elkepzelni,h az emberke beregisztral az irodanal. Mindenfele papirokkal igazolnia kell magat, beirjuk h hany gyereket tart el,van e parja stb, hajlektalan e stb. A nagycsaladosoknak tobb elelmiszer jar.
Aztan minden reggel kapunk elelmiszer adomanyokat. Olyanokat amiket a boltok mar nem raknak ki a polcra. Olyanokat,amiknek hamarosan lejar a szavatossaga, mar nem friss kenyereket, gyumolcsot, konzerveket. Ezeket kipakoljuk a polcra. A fonokasszyony :) meghatarozza h egy csaladnak mekkora adag jar. Pl.: sargabarack 2 db, 2 zoldsegkonzerv stb. Kenyerbol rengeteg van, abbol annyit visznek amennyit akarnak. De igy is nagyon sokat mi is kidobunk, mert nem kell nekik. Teljesen kesz. Szerintem otthon nem igy lenne. De minden megtalalhato itt. Meg edesseg is van, csomo kesz tortat, muffin, fank, suti. Baromi jo.

Minden napra megvan a kis csapat aki dolgozik. En most itt plussz fonek szamitok, de altalaban van mit csinalni. A banda jo fej, poenkodunk sokat. Az angollal itt nehezen vagyok. Sok a mexikoi, mindenkinek mas akcentusa van. Meg egy csomo zoldsegnevet el is felejtettem.

Errol az a sztori jut eszembe,h nemetoran tanultuk a Deutch Express-bol a farmon levo zoldsegeket. Luciek biztos emlekeznek ra :D :D :D Hat most angolbol se artott volna egy olyan,vagy legabb is jo lenne ha emlekeznek ra :)

Reggel Joki bevisz, megerkezem 9korul. Nyugodtan van idonk mindenre. 10kor kinyit a kis boltunk, majd delben bezar. Felsoprogetunk, a fonnyadt dolgokat kidobjuk. Majd itt mindnenki elmegy ebedelni. Kicsivel 2elott erdemes visszajonni, feltoljuk a polcokat, es 2kor kinyitunk ujbol. 4kor mindenki mehet haza.

Eddig hetfon es kedden voltam. Szerdankent nagytakaritas van, azt mondtak akkor nem kellek. Oszinten, azt nem is biztos olyan nagy szivvel csinalnam. Minden mast egyebkent elvezek. Jo latni az emberek fejet. A legtobbnek mar az is jolesik h beszedbe elegyedhet velunk. Meg en is emberek kozott vagyok. Nekem is jo.

Estenkent altalaban faradt mindenki. Van egy kis dumalas, mindig jo hangulat van a hazban :)
Holnap erkezik meg egy magyar csaj, Gina, aki velunk tart majd a hosszuhetveges kirandulason.
Vele csutortokon ismet San Franciscoba latogatok. Varosnezes :)

A terv h csutortok ejszakajan elindulunk kocsival. Levezetunk Los Angelesbe. Az ut elorelathatolag 6 ora. Megnezzuk az universal Studio-t (http://www.universalstudioshollywood.com/) , Beverly hills, Hollywood. Este meg Julius 4. (Fuggetlenseg napja) alkalmabol lesz tuzijatek. Azt biztos h meg fogjuk nezni.

Szombaton meg delebbre utazunk, San Diego-ba. Itt OldTown, Oceanpart, US Midway anyahajo, Seaworld (kardszarnyu delfinek,balnak). Itt vegre lesz alkalmam megmartozni az oceanban :D :) nagy almom!

Vasarnap a hazautat meg kis kerulovel megtoldjuk, hogy megnezhessuk Sequoia-parkot.
Giant Sequoia Forest vagyis oriasi Sequoia erdo. Nagyon magas, nagyon vastag torzsu fak lathatok itt. Kivancsi vagyok :) :)

Kellemes hetet mindenkinek!
p:Eco

2008. június 29., vasárnap

elso het

Hello ujra!

Sikerult, mukodik a blogom :D kiraly!

Szoval a heten ketszer jartam San Franciscoban. A kepeket mar felraktam a http://picasaweb.google.com/Eszter1718
oldalra. A varos nagyon tetszett. Egesz nap setaltam, es egeszen a nap vegeig, amikoris leultem, addig nem is ereztem mennyire elfaradtam. De jo ertelemben :)
Eloszor nagyon jo idot fogtam ki, nagyon jo erzes volt setalni a kikotoben, meg felmenni a dombra es le es ujra fel :) meg fantasztikus kilatasok vannak. Remelem a kepek visszaadjak valamennyire.
A kepeken lathatjatok merre jartam. Meg nincs fenn minden. De majd igyekszem potolni.
Ugy csinaltam h egyik nap beutaztam vonattal S F-ba, a masnapot meg pihenessel toltottem. Eleg jo volt igy. Majd penteken meg nagybevasarlas volt,mert megigertem Jokinak, batyjamnak, h csinalok neki fasirozottat. Nem rontottam el :). Joki egesz hetvegen fel volt dobva tole, nagyon orult neki. Anyu, azt hiszem elegge ertekelni fogja az otthoni foztodet, mig otthon lesz :)
Persze mindenki mas is megkostolta, senki nem merte volna mondani, h rossz :D :P

Penteken este elmentunk moziba. Hirtelen eloszor furcsa volt, h nincs felirat. Annak ellenere, h itt az apartmanban is neztunk csomo filmet felirat nelkul. De mindegy:) az Ironment neztuk meg.
Szamomra teljesen pozitiv volt, mert gepeszmernokkent inspiralt a film :D na mindegy, erdemes megnezni.

Szombaton kialaudtuk magunkat-gondolok itt Jokira, mert en teljesen kipihent vagyok :) elmentunk edzeni a Stanford edzotermebe. Nagyon jol esett mar egy kis mozgas. A terem egyebkent nagyon specin fel van szerelve,es eleg nagy teruleten van. Kicsit mas mint a kollegium cardioterme :) az ebed utana termeszetesen fasirozott volt :D
Kis napozas utan, elmentunk egy medences partyba, de sajnos eleg hidegre fordult az ido. Nem volt nagy furdozes. A buli egyebkent par nemet SAP-s kollega bucsubulija volt. Sutogetes,dumalas... Nem volt nagy party annyira, de a kollegak szimpik voltak.

Aztan este meg egy masik srac, szinten SAP-s Ben bucsubulijara mentunk, San Francisco egyik klubjaba. Sajnos eleg rossz klubbot kaptunk ki. Tudni kell h itt asszem ezen a heten meleg felvonulas, fesztival vagy valami hasonlo folyik. Es a klubban csak fekete lanyok voltak. Eleg fura erzes volt. Csak mi voltunk ott europaiak. Nemsokkal h megerkeztunk, inkabb ugy dontottunk atmegyunk egy masik barba. Na itt mar legalabb voltak fiuk is.
A tarsasag itt is fekakbol, es pluszba kinaiak (japan es az osszes hasonlo). Nekem ez se volt szimpi annyira. Ja a legjobb,h megint atlattam a tomeg felett. Errol ennyit.
Ja,meg a zene. Itt minden hip-hop, amire mondjuk el tudok tancolni, de ezekre meg azt se nagyon, de kihoztam a maximumot :D
Erdekesseg, h itt amcsiban a bulik joval hamarabb kezdodnek mint otthon, es joval hamarabb vegzodnek. Hajnali 1kor mar nem szolgalnak fel alkoholt, es megkernek, h idd meg a maradek italod, es fel 2-2 fele a buli bezar. Szoval teljesen mas itt a buli fogalma.

Vasarnap aludtunk 10ig, aztan jottek a tobbiek h a dontot megnezzuk. Kis tarsasag osszegyult es ki-kinek szurkolva vegigizgultuk a meccset -foleg en :) Aki ismer, tudja h a foci teljesen hidegen hagy:)
A meccs utan azonnal elindultunk California fovarosaba, Sacramentoba. Megneztuk a Capitoliumot. Itt Arnold Schwarzeneger a kormanyzo. Eleg vicces :) Jartunk az ovarosban. Ami teljesen ugy van berendezve mint a western filmekben, meg mexikoi zeneszek is voltak.
Este meg mindenki beszamolot tartott, h milyen volt a hetvegeje.

Holnap meg elkezdem a jotekonysagi munkamat. Pontosan nem tudom mit kell majd csinalnom. Az oregeknek kell majd segitenem. A reszleteket majd a kovetkezo irasomban.

Orsieknak jo nyaralast kivanok, remelem kibirjatok az utat odaig.
csok Gabornak!

p

Megerkezes

Elkezdem irni eletem elso blogjat. Igy egy kicsit konnyebb nekem. Nem kell kulon kulon mindenkinek elkuldeni az emailt, meg az is megnezheti, akinek elfelejtettem kuldeni legeloszor.
Viszont mivel a megerkezesemet mar osszefoglaltam egyszer, azt most bemasolom ide.

Kicsit osszeszedettebben probalom elmondani mi is tortent velem mostanaban :)
Jokiek mar megszerveztek a hetveget mire en megerkeztem. Szombaton lehetett aludni egeszen 9ig, de en hamarabb fel is ebredtem,valoszinu az idoeltolodas miatt. Elmentunk Jokival edzoterembe. Aztan gyorsan osszepakoltunk es indultunk. Elsonek elmetunk Santa Cruz-ba ott megneztuk a Mystery Spotot,amirol mar felraktam a kepeket a http://picasaweb.google.com/Eszter1718/ElsoHetvege02 honlapra. Eleg erdekes volt, valaki ugy nezi mint valami buvesztrukk, h mindenfele furcsasagot tortennek azon a teruleten. Sajnos angolul, de itt van egy kis leiras rola: http://en.wikipedia.org/wiki/Mystery_Spot
nekem tetszett :) tiszta matematika az egesz, szogekkel valo jatek :)

Aztan tovabbutaztunk es elfoglaltuk az esti szallasunkat egy tipikus kis motelben, amit a tvben lehet latni: egy tv es egy furdo, ennyi, nem a legnagyobb minosegben :) De en hatalmasat aludtam rajta.
Alvas elott azonban elmentunk meg Steinbeck iro hazahoz (pulicer es nobeldijas iro), majd kicsit setaltunk.
En mar eleg faradt voltam, ismet sztem az idoeltolodas miatt. En rogton elaludtam. Masnap kb en ebresztettem a bandat, mert mar nem birtam olyan sokaig aludni,de azert mindenki kialudta magat.

Ja azt elfelejtettem,hogy kikkel utaztam, batyjammal, Tivadarral, es egy szinten magyar haesf-s sraccal Marcival.
Szoval vasarnap reggel meg elindultunk a Monterey varos akvariumaba http://en.wikipedia.org/wiki/Aquarium sajnos az itteni kepeket nem tudom felrakni, mert itt mar lemerult az elem a gepemben, es a fiuket hasznaltam :) Toluk meg meg nem kaptam meg...
Eszmeletlen szep volt, ismet csak olyanokat lattam amit eddig tvben csak, pl meduzak, meg ott eloben voltak oroszlanfokak, aaa nagyon nagyon szep volt. Elveztem. Itt volt eloszor kicsit nyaralos hangulatom. Ami kb el is mult mara :(

Szoval az akvarium utan, ami tenyleg kiraly volt, elmentunk shoppingolni, egy itteni outlet centerbe. Ami eleg viccesen jott ki. Elmentunk oda, es bementunk egy koztudottan iszonyat olcso, ott vettem ket szoknyat es egy edzotoppot. Ezeket mar otthon is meg akartam venni. Igazabol azert is mentunk oda, mert a fiuk is akartak venni cuccokat, szoval olyan boltokba mentunk, es kb mar az x edik boltban kiderul, h ahol mi eddig voltunk, az nem is az outlet volt, szoval kicsit arrabb kocsikaztunk es elkeztuk jarni az outlet boltjait, amik joval dragabbak voltak mint az azelotti boltok :D Kellemesen elfaradtunk aznapra is. Indulas vissza.
Este mindenki osszegyult a nappaliban. Akkor mar talakoztam mindenkivel, osszesen 6an laknak itt, plusz az aktualis vendegek, ami most velem egyutt 4 fo :)

Filmeztunk, kicsit beszelgettuk. En eleg faradt voltam, Joki meg koran kelt ezert lefekudtunk aludni. Megbeszeltuk a mai napot, aztan alvas.
Hetfon is jo koran sikerult kelnem, nem sikerult visszaaludnom. Reggeliztem :) rendetraktam a szobaban, magamon, kicsit megmutattam magam a napnak, aztan elindultam gyalog korulnezni a kornyeken. Egyedul nem volt valami izgalmas. Egyebkent nagyon szep kornyeken lakunk. Itt minden nyugis, senki nem bant senkit, a kertben mokusok szaladgalnak :) gyoru kertek a hazak elott, egy ket palmafa a tavolban :) Szoval azert eleg jo.
A bolt nem volt olyan messze, bevasorltam h tudjak magamnak fozni, reggelizni stb, eleg sokat, nehez volt hazacipelni. De jo ido volt. Meg lattam egy olyan madarat, ami a kolibrihez volt hasonlo, de nem volt olyan szines. Le akartam fenykepezni, de nem voltam eleg gyors. Aztan kifekudtem napozni...jelentem leegtem mint a sz*r, pedig 3 utan voltam kinn, dehat ez itt mas... remelem nem hamlom le :) Probatam elinditani a barnulos projektet, dehat balul sult el, nem baj, majd meg probalkozom.

Aztan mikor Joki hazajott a munkabol, elmentunk kosarazni. Jol esett egy kis mozgas :)
A mai napot pihizessel gondoltam tolteni, ami sikerutl is, de kicsit el is ment a kedvem, mert egyedul nem az igazi. De majd ugyesen megszerveszem a dolgokat.
A lakotarsak nagyon kedvesek. Az angol mar egyre kevesbe gond, bar meg mindig vannak hibaim,de igyekszem.
Ugy nez ki, h lesz onkentes munkam. Idoseknek segiteni bevasorolni. kotetlen ido es nap, ahogy en szeretnem.
Meg hat azert van latnivalo... :)
Szoval kb ez van most velem.

Puszilok mindnekit!
Eco